Ma 2018. február 24., szombat, Mátyás napja van. Holnap Géza napja lesz.
Felszállott a páva

Jutalomkirándulás a Nádosnak

Ötödik évadához érkezett a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor. A verseny megálmodói  az eseménysorozattal kívántak tisztelegni mindazok előtt, akik életben tartották nemzeti kultúránk legősibb ágát, a népi hagyományt.

A versenyzők 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták, zenekarok és hangszeregyüttesek; táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

„Érdekel, hogyan készül a Páva? Gyere és tarts velünk a pénteki főpróbán! Várjuk általános és középiskolai osztályok, csoportok jelentkezését!“ -  jelent meg nemrég a tehetségkutató műsor facebook oldalán.

Azonnal beindult a gépezet, mindenki kivette a maga részét a szervezésből.

2009-ben alakult a Nádos felnőtt néptánccsoport, teljesen amatőr kezdeményezésként. Hatalmas volt a lelkesedésük, ami magával ragadta a fiatalabb generációkat is. Létrejött a Kis-Nádos és Apró Nádos is, így egy olyan településen, ahol nem volt múltja a néptáncoktatásnak, jelenleg három teljesen funkcionális néptánccsoport működik. Legyen szó majálisról, vagy  juniálisról, Anyák napjáról,  nyugdíjasnapról vagy akár Szent István napokról, fellépéseikkel rendszeresen emelik a rendezvény fényét.

 Repertoárjuk mezőkölpényi és felvidéki táncokból áll, elsősorban csallóközi, Vág-Garam közi, illetve magyarbődi táncok.

A főpróbára ezen csoportokból vittünk táncosokat az önkormányzat segítségével. Nagyon magas színvonalú előadásokat láthattunk és nem utolsó sorban betekinthettünk a forgatás kulisszái mögé.

Idén a Páván a Pósfa zenekarnak szurkolunk, amelynek tagjai nemes missziót vállaltak: a Felvidék népzenéjét kívánják a nagyközönséggel jobban megismertetni. Reméljük, minél messzebb sikerül jutniuk. Vérbeli muzsikusok, sokszor húzták a talpalávalót mindhárom csoportnak. 

 A Fölszállott a páva negyedik elődöntőjével lezárult a verseny második szakasza. Az utolsó fordulóban két felvidéki versenyzőért szurkolhattunk. Az egyházgellei Pósfa együttes és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes is tovább öregbíti a felvidéki népzenei együttesek jó hírét, hiszen továbbjutottak a középdöntőbe. 

Advent lévén a jutalomkirándulást karácsonyi vásárral gazdagítottuk. A Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár magas minőségű termékekkel várja az idelátogatókat. Európa 10 legszebb vására között tartják számon. A tradicionális és az újragondolt, modernebb formába öntött ipar- és népművészeti tárgyak, valamint a design is  kiemelt helyet kaptak a vásáron. A helyi, válogatott alapanyagokból készült ízletes ételkülönlegességek és kézműves édességek, italok egészítik ki a hagyományos magyar vásári konyha választékát.

A Bazilika minden látogató számára a kötelezően megtekintendő látványosságok közé tartozik, ezért mi sem hagyhattuk ki – legalábbis a Szent István térről. Ilyenkor a budapesti tér pompás köntösbe öltözik, zsibongással telik meg. A Meseországot idéző vásárban felidézik a karácsony hangulatát, illatát, fényeit és közösségformáló erejét is. A gyerekeket  ingyenes korcsolyapálya várja. Ez Európa 9. legjobb karácsonyi vására.

Különleges élményekben gazdag napot töltöttünk Budapesten.

 

Kísérő pedagógusok:

Mgr. Fülöp Leona

Mgr. Kollárovics Ilona

Mgr. Rákász Katalin

 

Külön köszönet:

Mgr. Kacz Évának és Mgr. Szarka Zsuzsannának

 

 

 
English Arabic Chinese (Simplified) German Slovak Hungarian

Válasszon nyelvet

counter

Agrimpex

Intervyt

Nádszegi Községi Hivatal 

Magán Szabadidőközpont

Szülői szövetség

AGROSTAAR KB spol. s.r.o. Királyrév

Marczibál Zsolt

Az iskola támogatói

badge