Tanévnyitó 2011/2012

 

A 2011/2012-es év tanévnyitója Bránik Rebeka második osztályos tanuló versével kezdődik.

 

Pint Szabolcs, iskolánk igazgató helyettese köszöntötte a polgármester urat, a plébános urat, az igazgatónőt, a tanári kart, a szülőket és a kedves diákokat, majd felkérte iskolánk igazgatónőjét, Gútai Mónikát, hogy megtartsa ünnepi beszédét.

Az igazgatónő beszéde után Kürti Adrián második osztályos tanuló előadását hallhattuk.

Juhos Ferencet, Nádszeg község polgármestere elmondta ünnepi beszédét.

Kollárovics Ilona, a Szülői Szövetség elnöknője tájékoztatja a jelenlévőket a tanévkezdés körül kialakult helyzetről.

 Már szép hagyománnyá vált iskolánkon, hogy rangidős diákjaink, a kilencedikesek a tanév kezdetén üdvözlik iskolánk legapróbbjait, az elsősöket. A tanévnyitó következő perceiben Perina Vivien köszöntötte az elsősöket, majd a kilencedikesek virággal köszöntötték az elsőseinket.

Az igazgató helyettes bemutatta iskolánk pedagógusait, valamint ismertette az osztályelosztást.

 I. osztályfőnöke Fábrik Katalin, nevelőnő Benkő Eleonóra

II. Kósa Anna, Bugár Madarász Anikó

III. Puskás Erzsébet,

IV. Tóth Enikő

V.A Fülöp Leona

V.B Csemez Erzsébet

VI.A Csőz Mónika

VI.B Rákász Katalin

VII.A Bartal Gajdosík Renáta

VII.B Molnár Márta

VIII.A Czakó Mária

VIII.B Táčik Adrianna

IX. Kántor Mónika

 

Iskolánkon tanítanak még Varga Edit, Matusek Erika, Énekes Rozália és Szabó Ferenc.

 

Községünk lelkipásztora, Tóth László pár szóval köszöntötte a jelenlévőket.

 

  Zárszóként  minden diáknak és tanárnak erőt, kitartást, jó munkakedvet és sok sikert kívánunk az új tanévben. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

counter

badge