Természetiskola 2012

 

A  2011/2012-es tanévben az alsó tagozatos pedagógusok elhatározták, hogy újra megszervezik a hagyományos természetiskolát. A tanulóknak is tetszett az ötlet, mert 39 nádszegi és 2 királyrévi gyerkőc jelentkezett , hogy szeretne egy kellemes hetet eltölteni a Kis-Kárpátokban.

 

A Burián-hegy/Záruby / alatt elterülő Záruby üdülőközpontban, 2012. június 4-9-ig mindez sikerült 41 kisdiáknak. A természetiskolába hétfőn reggel indultunk. Utunkat Pozsony felé vettük. Megnéztük Dévényben a Duna és a Morava folyók összefolyását, a várat. A pozsonyi vár, a Parlament és a Szent Márton-dóm volt a következő uticél. Rövid pihenő után Smolenicére, a természetiskola helyszinére vitt bennünket az autóbusz. Egy gyönyörű réten találtuk magunkat, ahol kis faházakban volt a szállásunk. A hét folyamán tanultunk a természetről, hazánkról. Megnéztük a Kis-Kárpátok gyöngyszemét a Driny barlangot, sokat túráztunk, játszottunk, kézműveskedtünk, versenyeztünk, kirándultunk. Szerencsére az időjárás is kedvező volt. A hazafelé vezető utat megfűszereztük Vöröskő várával. Hogy érezték magukat a tanulók?... Arról árulkodjanak a képek.(Amelyek a Galériában megtekinthetők.)  A természetiskola résztvevői és tanítói ezúton is köszönik a sok-sok ajándékot a támogatóknak, mellyel még szebbé és gazdagabbá tették az ott eltöltött időt.

 

Puskás Erzsébet

 

 

 

counter

badge